
Köszönjük Lia, hogy a nyári rohanásban szánsz ránk egy kis időt! Tudjuk Rólad, hogy nyáron is megállás nélkül színpadról-forgatásra rohansz. És ha már a rohangálásról beszélünk, akkor úgy tudom, hogy Te is beletartozol az oly sok embert érintő „porckopásos”-ok csoportjába. Mesélsz nekünk erről?
Sajnos a térdproblémám 25 évvel ezelőtt kezdődött, ekkor műtötték mindkét térdemet és azt gondoltam, hogy ezzel le is tudtam ezt. De rá kellett jönnöm, sajnos ez nem így működik. Mindig is sokat túráztam, mozogtam, sportoltam, csak nem koncentráltan és tudatosan odafigyelve a lábaimra.
Milyen módon befolyásolta ez a mindennapjaidat?
Mivel Én tényleg mindig azt hiszem, hogy átmegyek a falon is annyi energiám van, ezért leginkább nem vettem róla tudomást, de a fájdalmat folyamatosan éreztem lépcsőzésnél, túrázásnál. Amikor fokozatosan terhelődik a térd és mindig egy picit több a fájdalom, akkor sajnos az ember ehhez hozzá tud szokni.
Az egyik térdedet végül újból megműtötték. Mi történt?
Egy szép tavaszi napon egy előadás előtt keresztbe raktam a lábam, ami reccsent egyet a térdkalácsom mellett és éreztem, hogy nagy a baj. Nagyon nehéz volt végigjátszanom az előadást, és innentől kezdve se kinyújtani, se behajlítani nem tudtam a térdem. Rögtön utána elmentem orvoshoz, aki porcszakadást diagnosztizált és azonnali operációt javasolt.
Hogy sikerült ez a beavatkozás?
Azt gondoltam, hogy most is minden ugyanúgy fog történni, mint először, és műtét után azonnal futni fogok, de most nem így történt. Az ízületi gyulladás makacsul ragaszkodott a műtött lábamhoz, akárhogy próbálkoztunk gyógyszerrel, krémmel, nem akart elmúlni.
Milyen más módszerekkel próbálkoztál?
Jártam gyógytornára, fascia kezelésre, és szerencsére rövid időn belül megkaptam az első Safe Laserem!
Honnan hallottál először a Safe Laser készülékről?
Az ortopéd orvosom saját tapasztalatai alapján ajánlotta a Safe Laser lágylézer terápiát. Tőle hallottam arról, hogy ezzel otthon is nagyon hatékonyan kezelhetem magam, ami gyorsítja a gyógyulást!
Hogyan kezdted el használni a készüléket?
Orvosom útmutatásai alapján naponta kétszer végig kezeltem az adott pontokat a lábamon kezdetben az SL500-as, majd később a nagyobb teljesítményű SL1800-aslézerrel.
Mit tapasztaltál az első néhány hétben a Safe Laser használata során?
Az első hét után már érezhető volt a fájdalom csökkenése. Ami kívülről is észrevehető volt, hogy a vizesedés elkezdett lemenni a lábamról és hogy könnyebben lépcsőzöm.
Hogyan hatott a Safe Laser a mindennapi életedre?
Igazából függő lettem! Azon kaptam magam, hogy olyan jól esik minden alkalom, és érezhető a változás, hogy alig várom, hogy este elővegyem a kis lézerem és végigkezeljem magam.
Említetted, hogy egy fájdalmas csomó is megjelent a talpadon. Kivizsgáltattad, hogy mi okozta ezt?
Olyan volt ez a csomó, mintha egy szúró kavicson állnék. Állandóan fájt. Visszamentem az orvoshoz, aki megállapította, hogy ez egy kötőszöveti szakadás, aminek a kialakulása és a gyógyítása az orvostudomány számára is rejtély, sőt nem is műthető.
Mi volt a megoldás?
Elkezdtem lézerezni és már egy hét után csökkent mind a fájdalom, mind a csomó. 3-4 hét után teljesen eltűnt és azóta sem jött vissza. Elképesztő!
Mit gondolsz, miért érdemes másoknak is kipróbálni a Safe Laser készüléket?
Én olyan dolgokat szeretek kipróbálni, amikkel nem kemikáliákat tömök magamba, mellékhatás mentesek, és a szervezet öngyógyítása által fejti ki a hatásukat. A lézer azért csodálatos, mert először a fájdalmaimat csökkentette, ezért gyógytornán jobban tudtam fejlődni, így gyorsabban gyógyultam. Egész egyszerűen összefoglalva azért jó a lézer, mert használ!
Fotó: Mészáros Annamária
1.Talp: A talp trigger pontjai a talpboltozat mentén találhatók, különösen az ív és a sarok közötti területen. Ezek a pontok általában a lábfej fájdalmával, a sarokfájdalommal és a fasciitis plantar esetében okoznak fájdalmat.
2. Achilles-ín: A lábszár hátsó részén, az Achilles-ín közelében található trigger pontok fájdalmat okozhatnak az Achilles-ínban és a bokában. A fájdalom különösen akkor jelentkezhet, ha az Achilles-ín megerőltetésével járó tevékenységet végzik.
3. Boka: A boka külső oldalán található trigger pontok a bokafájdalmat és a bokasérüléseket okozhatják.
4. Lábszár: A lábszár belsejében található trigger pontok a sípcsont szindróma vagy a shin splints tüneteit okozhatják, amelyek fájdalmat okoznak a lábszár belső oldalán.
5. Hátulsó comb: A hátulsó comb trigger pontjai fájdalmat okozhatnak a farizomban és a hátsó combban. Ezek a pontok gyakran a hosszú ülő helyzetből eredő feszültséggel és a túlzott testmozgással kapcsolatosak.
6. Lábujjak: A lábujjak között található trigger pontok fájdalmat okozhatnak a lábujjakban és a lábujjak közötti területen. Ezek a pontok általában akkor alakulnak ki, amikor a lábujjak túl szorosan vannak egymáshoz szorítva, például magas sarkú cipőben vagy túl szűk cipőben viselve.
Fontos megjegyezni, hogy a trigger pontok fájdalma és kellemetlensége gyakran más testrészekbe is kisugározhat. Ha rendszeres vagy erős fájdalmat tapasztal a lábakban vagy más testrészeken, akkor érdemes lehet szakemberrel konzultálni a kezelés lehetőségeiről!
Amikor dr. Lang Péter ortopéd sebész, főorvos az orvosegyetemre járt még nem tanultak semmit a lágylézer terápia lehetőségeiről, gyógyító hatásáról. Ennek megfelelően alakult az első találkozása a lézeres orvoslással. Finoman fogalmazva: nem hitt benne. Lézer-szkeptikusból mára a Safe Laser készülékek tudatos alkalmazója, használója lett. A hogyanról, a tapasztalatairól és a Safe Laserben rejlő potenciálról is beszélt.
A nagypapa évek óta fájdalomcsillapítókkal élt, nem tudta átaludni az éjszakákat, csak bottal bicegett el a közeli boltba. Aztán néhány hét alatt megváltozott az élete. Igaz, a lányának ez azt jelentette, hogy vehetett egy újabb Safe Laser 500-as infra készüléket. Szabó Letícia mondta el, hogyan lett egy Safe Laser 500-asból kettő a családban.
Ferenc életében 2011. augusztus 5-én jött el a nap, ami után már semmi nem úgy működött, mint korábban, 57 éves volt akkor.
Besenyei Péter szerencsés alkat, laza izomzatának is köszönhetően elkerülték a sérülések, túl a hatvanon is lemegy spárgába, nyakába veszi a lábát. Amikor júniusban meglátogattuk őt Rózsa Tamással, a pilóta legenda, a ’Red Bull Air Race keresztapja’ azért elárulta, hogy használta már a Safe Laser készülékét és Tünde párjának köszönhetően a házipatikájuk legfontosabb része lett. Rengeteget kérdeztek Tamástól a Safe Laser Technológiáról, de a végén kicsit mi is kíváncsiskodhattunk.
Nem kell ahhoz komoly sérülés, hogy egy élsportoló megértse, mit jelenthet neki, ha a felszerelései között van egy Safe Laser készülék – rendszeres használat esetén folyamatosan hozzájárul a megterhelő edzések, versenyek utáni regenerálódáshoz és egy esetleges sérülés esetén azonnali segítséget biztosíthat. Egy 15 éves tornász és az édesanyja úgy gondolta, a legjobb befektetés, ha a MOL Tehetségtámogató Programtól kapott összegből egy Safe Laser 500-as készüléket vesznek.