Nem kell ahhoz komoly sérülés, hogy egy élsportoló megértse, mit jelenthet neki, ha a felszerelései között van egy Safe Laser készülék – rendszeres használat esetén folyamatosan hozzájárul a megterhelő edzések, versenyek utáni regenerálódáshoz és egy esetleges sérülés esetén azonnali segítséget biztosíthat. Egy 15 éves tornász és az édesanyja úgy gondolta, a legjobb befektetés, ha a MOL Tehetségtámogató Programtól kapott összegből egy Safe Laser 500-as készüléket vesznek.
Nincs statisztika arról, hogy hány tehetséges sportoló karrierjét törte ketté egy makacs sérülés – sajnos sokkal többen vannak, mint, akik eljutottak a csúcsig. A nagy célok eléréséhez a sportolónak nem elég csak a pályán kitartóan edzeni, keményen dolgozni, legalább ennyire fontos, hogy a pályán kívül is elkötelezetten, tudatosan éljen és a táplálkozástól a megfelelő egészségügyi háttérig minden professzionális legyen a környezetében. Molnár Botond utánpótlás válogatott tornász céljai az elkövetkezendő hazai és nemzetközi versenyeken való, dobogó és dobogó közeli helyezések elérése. Jelenleg az Ifjúsági Európa-bajnokságra készül, amelyet decemberben rendeznek meg Bakuban. Természetesen az álma, hogy kijusson a 2024-es párizsi olimpiára, bár, akkor is csak 19 éves lesz. A céljai és álmai megvalósításához a családjától minden támogatást megkap a lehetőségeikhez mérten.
A tornasport veszélyes műfaj, szinte elkerülhetetlen a sérülés, de egyáltalán nem mellékes szempont, hogy egy sérülés után mennyi ideig tart a gyógyulás. Ráadásul az apróbb sérülések után legtöbbször nincs idő kivárni a teljes felépülést, gyakran kisebb-nagyobb fájdalmakkal küzdve is edzeni kell.
Ma még nem általános sajnos az a tudatos, professzionális szemlélet, ahogy Molnár Botond és édesanyja igyekszik megteremteni a sikeres felkészülés feltételeit.
„Testnevelőként, edzőként dolgozom. A Testnevelési Egyetemen tanultam, tudom, hogy mennyire fontos egy sportoló életében a megfelelő regeneráció, a rehabilitáció, és egy sportoló gyermek édesanyjaként még inkább beleástam magam ebbe a témába – mondta Cséka Krisztina, arra a kérdésre, hogyan fedezte fel a Safe Laser Technológiát a fia számára.
– Többször voltak apró sérülések, gyulladások az ízületekben, mindig próbáltam keresni az olyan lehetőségeket, megoldásokat, amelyek segíthetnek a sérülések megelőzésében, rehabilitációjában, hiszen óriási terhelést kap az izomzat, ízület. Fontosnak tartom a regenerációt, az esetleges gyulladások és egyéb problémák kezelését, és hogy időben el lehessen kezdeni ezek gyógyítását, Így találtam rá a Safe Laserre.
„Az eddigi legsúlyosabb sérülésem egy lábtörés volt, vagy öt éve. Kétszer megműtötték a lábamat, beraktak egy vasrudat, amit később kivettek. Szerencsére teljesen meggyógyultam – emlékezett vissza Molnár Botond az eddigi legsúlyosabb sportsérülésére. – Tavaly volt egy vállgyulladásom, ami fél évig kínzott, ki kellett hagynom versenyeket, illetve volt olyan, hogy nem tudtam elindulni mind a hat szeren. Akkor ismerkedtem meg a lágylézeres kezeléssel. Azt tapasztaltam, hogy a hatására gyorsabban regenerálódott a sérülésem és sokkal aktívabban tudtam utána tornázni vele.
Azért döntöttünk úgy az édesanyámmal, hogy a MOL Tehetségtámogató Programtól kapott összegből egy Safe Laser 500-as készüléket veszünk, mert így edzés előtt és után is tudom magam kezelni, nem kell eljárni a rendelőbe, illetve azon izgulni, kapok-e időpontot. Sokkal jobb így, hogy otthon meg tudom csinálni magamnak. Leginkább a regeneráció és a rehabilitáció miatt választottuk ezt az eszközt, úgy tervezem, hogy minden nap használni fogom, része lesz a felkészülésemnek”- jelentette ki határozottan Molnár Botond, aki azt is elárulta, hogy a tornában is ennyire tudatos és a nagy célja, kijutni a 24-es olimpiára, mert minél fiatalabban sikerül neki, annál nagyobb az esélye.
„Botond valóban nagyon tudatos. Mindenre odafigyel, amiről úgy gondolja, hogy segíti a felkészülését – nyilatkozta az édesanyja, aki arról is beszélt, hogy még mire fogják használni az SL 500-as készüléket. – Tisztában van azzal, mennyire fontos, hogy minden nap a lehető legjobb fizikai állapotban, gyulladás, sérülés nélkül tudjon edzeni, küzdeni. Ez a Safe Laser készülék abból a szempontból is nagyon jó, hogy ha bármilyen apró sérülése van, azt érzi, hogy meghúzódott, akkor ott rögtön el tudja kezdeni a kezelést, mert az sem mindegy, mennyi idő telik el a sérülés és az első kezelés között, illetve, milyen gyakran tudja használni. Abban is hiszek, hogy az orrkezelővel az immunerősítésben is eredményes lesz és az allergiájában szintén segíteni fog”- magyarázta Cséka Krisztina.
A Safe Laser csapat nevében azt kívánjuk Molnár Botondnak, hogy kerüljék el a sérülések, valósítsa meg az álmait, jusson ki a párizsi olimpiára!